HUN / ENG

Félóránként szedi áldozatát a hirtelen szívhalál

Hazánkban minden fél órában meghal valaki hirtelen szívhalál következtében. Ilyen és ehhez hasonló elrettentő címsorokat olvashatunk több hazai napilapban és internetes oldalon.

Pánik helyett most ismerjük meg azokat a módszereket, amelyekkel megelőzhetjük a tragédiát. 

A hirtelen szívhalál gyakran kiszámíthatatlan: szívbetegeken illetve ismert szívbetegség nélkül is előfordulhat, az első tünetek jelentkezése és a halál között legfeljebb egy óra telik el. A Magyar Kardiológusok Társaságának szerdai közleménye szerint Magyarországon naponta 70-en szenvednek hirtelen szívhalált.

A szív feladata, hogy a szervezet többi részébe eljuttassa a vért, ezzel biztosítva a sejtek működéséhez szükséges tápanyagokat és oxigént. Ez a funkció nélkülözhetetlen életben maradásunkhoz, így a benne keletkezett legkisebb zavar is súlyos következményekkel járhat. A szív folyamatos összehúzódások által képes a vért pumpálni. A szívizmok összehúzódását a szív saját ingerképző központjai irányítják. A szív számára az elsődleges ingerképző a szinusz csomó. Az ingerületet speciális szívizomsejtek juttatják tovább a szív minden egyes sejtjéhez folyamatosan, az egész szerven belül. Hirtelen szívhalálnál az elektromos tevékenység zavara miatt (pl. kamrafibrilláció vagy az ingerületvezetés blokkolódása miatt) hirtelen leállhat a szív pumpaműködése. A vérkeringés hirtelen leállása miatt, bevezető tünetek nélküli eszméletvesztés következik be

Ilyen esetekben a mielőbbi újraélesztés megkezdése az egyetlen lehetséges segítség, aminek a sikere elsősorban az azt végzők szakmai felkészültségétől függ. A halál bekövetkezte után átlag 4 perccel a sikeresség esélye rohamosan csökken. 

A szívhalál sokszor bevezető tünetek nélkül, hirtelen eszméletvesztés formájában jelentkezik, azonban nagy tévedés lenne azt állítani, hogy nem előzhetjük meg.

A hirtelen szívhalál nem egyetlen betegség elnevezése, hanem több lehetséges kórfolyamat legsúlyosabb szövődménye. Számtalan veleszületett vagy szerzett szívgyógyászati megbetegedés (anatómiai eltérések, billentyűhibák, szívizombetegségek, vezetési zavarok, érbetegségek stb.) végződhetnek a keringés hirtelen leállásával akár ritmuszavar, akár szívleállás eredményeként.

A hirtelen szívhalál tehát nem sorsszerű, minden esetben áll mögötte olyan megbetegedés, amely korábban lehet, hogy csak egészen enyhe tüneteket okozott, vagy teljes panaszmentesség mellett „néma, de kockázattal járó” kórkép formájában alakult ki.

A pulzus vizsgálata az egyik legrégebben alkalmazott orvos-diagnosztikai módszer, mely a szív hallgatózásával, a vérnyomás mérésével együtt végezve a mai napig nélkülözhetetlen része az általános betegvizsgálatnak.

Megelőzni mindig könnyebb a bajt, mint egy elkeseredett nehéz helyzetet visszafordítani, ahol a lehetőségek egyébként is igen szűkösek. Éppen ezért fontos, hogy különösen akiknél a családban már előfordult hirtelen haláleset vagy nagyobb fizikai és/vagy pszichés stressz terhelésnek vannak kitéve, időnként akkor is vegyenek részt szív-érrendszeri szűrővizsgálaton, ha egyébként panaszmentesek. Ugyanígy fontos felfigyelni a sokszor jelentéktelennek tűnő panaszokra is, mint pl. a fáradékonyság, a korábbinál nehezebb teljesítőképesség. Természetesen az ismert, típusos panaszok mellett, mint a terhelés során jelentkező mellkasi, toroktáji akárcsak enyhe, pár perces nyomó, szorító fájdalom, légszomj, szívdobogásérzés, bevezető tünetek nélküli eszméletvesztés. Minden panasz fontos lehet, különösen, ami pihenésre enyhül.

Veleszületett vagy szerzett vezetési zavarok, ritmuszavarok, elektrofiziológiai eltérések feltérképezése céljából nyugalmi és terheléses EKG készül. Ezt követően, időben megtehető minden szükséges óvintézkedés a hirtelen szívhalál megelőzése érdekében. A betegségek idejében felfedezve gyógyíthatók, vagy gyógyszeresen, esetleg műtétileg kezelhetők. Szükség esetén életvédő műszerek beültetésével (implantálható pacemaker, defibrillátor) szívleállás esetén az azonnali újraélesztés műszeres feltétele megteremthető. Ilyenkor a műszerek vagy maguk veszik át a leálló szív működtetését vagy a halálos ritmuszavart vagy vezetési zavart pillanatok alatt, a beteg számára sokszor észrevétlenül megszüntetik, ezzel a beteg életkilátásait, életben maradási esélyeit hatványozottan megnövelik. A hirtelen szívhalál egyetlen, valóban hatékony és sikeres kezelése a megelőzés!

A szív-és érrendszeri betegségek világszerte vezetik a halálozási okok listáját. Már a 2008-as évben is 17,3 millió ember életét követelte valamilyen keringési betegség – leginkább szívkoszorúér-betegség vagy stroke –, és becslések szerint ez a szám 2030-ra elérheti a 23,3 milliót.

 

Néma gyilkosok

A szívkoszorúér-betegség igen alattomos kór. A koszorúerek belső falán kialakuló lerakódások vagy plakkok, amelyek e kulcsfontosságú erek szűkületét, majd az esetek egy részében azok teljes elzáródását okozzák, évtizedeken át teljesen észrevétlenül fejlődhetnek. A koszorúér-betegségben szenvedők több mint felénél (a férfiak 50, a nők 64 százalékánál) a kór első megnyilvánulása az akut szívinfarktus, illetve a hirtelen szívhalál. A plakkok tehát olyan néma gyilkosok, amelyek bármely kézenfekvő előjel, mindenfajta figyelmeztető tünet híján is végezhetnek áldozatukkal – akár percek leforgása alatt.

Ha egy ilyen hirtelen koszorúér-esemény bekövetkezik, az orvosok gyakran már semmit sem tehetnek a beteg életéért. Ezért a szív-eredetű halálozás visszaszorításának egyetlen hatékony módja az volna, ha valamilyen rutinvizsgálat kiszűrhetné azokat, akiknél magas a koszorúér-események kockázata, s idejében végzett beavatkozással az orvosok megelőzhetnék a potenciálisan végzetes érelzáródás kialakulását.

 

Felismerni a magas kockázatú plakkokat

Sajnos egyelőre sehol a világon nem ismeretes olyan, rutinszerűen bevethető vizsgálómódszer, amely megbízhatóan képes volna megbecsülni a koszorúér-események rizikóját. A pillanatnyilag alkalmazott diagnosztikus eljárások zöme a szívizomzat vérellátásának csökkenésére, vagy a koszorúerek szűkülete okozta véráramlási rendellenességekre koncentrál. Ezek a vizsgálatok azonban a már panaszokkal jelentkező betegekre fókuszálnak, miközben – mint említettük – a hirtelen koszorúér-események bő fele teljesen tünetmentes, látszólag ép szívkeringésű páciensekben következik be.

Ezért óriási szükség volna olyan eljárásokra, amelyek nem a már fennálló szívkeringési rendellenességet jellemzik, hanem magukat a magas kockázatú (ún. vulnerábilis vagy sérülékeny) plakkokat azonosítják. A boncolási adatok ugyanis egyértelműen alátámasztják, hogy az akut koszorúér-események hátterében legtöbbször egy sérülékeny plakk „szétrobbanása” áll, amely azonnali vérrögképződést és a koszorúér-rendszer érintett ágának elzáródását vonja maga után. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sérülékeny plakkok olyan alaki és szerkezeti jellemzőkkel bírnak, amelyek megkülönböztetik őket a veszélyt nem jelentő lerakódásoktól. A megoldás kulcsát ezért egy olyan vizsgálómódszer jelentené, amely lehetővé teszi e jellemzők felismerését, méghozzá lehetőleg beavatkozás mentesen.

A jó hír az, hogy ilyen módszer már létezik, és Magyarország élen jár az eljárás kutatásában és fejlesztésében. Dr. Maurovich-Horvat Pál kardiológus szakorvos, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika adjunktusa magyar és amerikai kollégáival együtt a Nature Reviews Cardiology hasábjain nemrég jelentetett meg egy összefoglaló közleményt, amely a szívkoszorúér-plakkok komputer-tomográfiás (CT) diagnosztikájának legújabb eredményeit és lehetőségeit ismerteti.

A Dr. Merkely Béla professzor által vezetett Városmajori Klinikán 2010 óta működik egy speciális CT-berendezés, amely a szívről készített 256 rétegfelvételével a milliméternél is finomabb térbeli felbontást biztosít. A magyar szerzők saját tapasztalatainak alapjául az a nagy számú – évente átlagosan 2500 – vizsgálat szolgált, amelyet ezzel a képalkotó berendezéssel végeznek a Klinikán.

Kockázatbecslés CT-vizsgálattal

A szívhalálban elhunytak kórbonctani és szövettani vizsgálata már korábban fényt derített a sérülékeny plakkok néhány fontos jellemzőjére. Világossá vált, hogy azok a plakkok a leginkább hajlamosak a hirtelen szétesésre, amelyek nagy, elhalt szövetből álló zsíros maggal, és egy azt fedő igen vékony kötőszövetes fedősapkával rendelkeznek.

A plakk szétesésekor a vékony fedősapka felreped, és az elhalt szövettömeg az ér üregébe jutva pillanatszerű vérrögképződést idéz elő. Míg a CT térbeli felbontása a plakk fedőburkának elemzését egyelőre nem teszi lehetővé (a CT feloldóképességének határa most kb. 0,4 mm, míg a sérülékeny plakkok burka kevesebb mint 0,065 mm vastag), az elhalt, lipidekben gazdag mag mérete a 17 millimétert is elérheti, így az a CT számára jól azonosítható. A veszélyes plakkok többsége ráadásul a fő koszorúerek kezdeti, legtágabb szakaszán található, amelyről a CT jó minőségű képet tud készíteni.

Jósló értékkel bír a jövőben bekövetkezhető koszorúér-eseményekre nézve a plakkok teljes száma is. A CT-vizsgálat ezt könnyen, megfelelő szoftveres támogatással akár automatizált módon is fel tudja mérni, s ki tudja egészíteni minden egyes plakk egyedi paramétereivel. E paraméterek közül a plakk méretén és lipidtartalmán kívül a kalcium-lerakódás (köznapi szóval: meszesedés) mintázata is árulkodó. Összességében a nagyobb méretű, elhalt szövettömegből álló magjuknál fogva magas lipidtartalmú, elszórt meszesedési mintázatot (egységes és masszív kalcium-lerakódás helyett apró meszes gócok sokaságát) mutató plakkok jelentik a komoly kockázatot.

Dr. Maurovich-Horvat és kollégái rámutatnak: a CT-vizsgálat valójában még ennél is többre képes. Az a nagy felbontású térbeli kép, amelyet a berendezés a koszorúér-rendszerről szolgáltat, nemcsak az erekben megbúvó plakkok felderítését és jellemzését teszi lehetővé, hanem – számítógépes szimulációk bevonásával – az ott uralkodó véráramlási viszonyok rekonstrukciójára is alkalmas. Ez azért lényeges, mert a normális áramlási viszonyok felborulása – a zavartalan és lineáris áramlás helyett lelassult és/vagy kavargó áramlás kialakulása – az érbelhártya sejtjeinek működését kóros irányba tereli, s ez kedvez a plakkok kifejlődésének. A folyamat ráadásul ördögi körként erősíti magát, hiszen a megjelenő plakkok aztán tovább rontják a helyi áramlási viszonyokat.

Egyelőre tünetmentes embereken nem végzik a vizsgálatot

Saját eredményeik és irodalmi adatok alapján Dr. Maurovich-Horvat és munkatársai egy kockázati pontrendszer kidolgozását javasolják, amely teljes egészében a CT-képalkotáson alapszik, és amelyben minden egyes plakkhoz egy 1-től 10-ig terjedő pontértéket rendelnek hozzá. A kockázati pontérték meghatározásakor figyelembe veszik egyfelől a plakk koszorúérben elfoglalt helyét, méreti, alaki és szerkezeti jellemzőit, másfelől a folyadékdinamikai szimulációból származtatott áramlástani adatokat, nevezetesen a zavart véráramlású érszakaszok helyzetét és a szívizomzat oxigénellátottságának térképét.

E jellemzők együttes értékelésével lehetővé válik a legmagasabb kockázatú plakkok azonosítása és kezelése – esetleg még azelőtt, hogy a páciensnél bármiféle szív-eredetű panasz jelentkezne. Lényeges előrelépés, hogy a funkcionális (áramlási, oxigénellátottsági) adatok felvétele korábban szívkatéterezést igényelt, ám a CT-képalkotás révén most már mindez teljesen beavatkozásmentesen megvalósítható.

Noha a CT-felvétellel járó csekély sugárterhelés miatt a vizsgálatot egyelőre teljesen tünetmentes alanyokon nem, csak mellkasi panaszokkal jelentkező, kis és közepes kockázatú betegeken végzik el, a technológia további fejlődése talán lehetővé teszi majd egy teljesen általánosan, szűrőprogram-jelleggel alkalmazható vizsgálat kifejlesztését.

Dr. Maurovich-Horvat Pál kutatása a Magyar Tudományos Akadémia fiatal tudósokat támogató „Lendület” programjának keretei között, a Semmelweis Egyetem és a Műszaki Egyetem szoros együttműködésében valósul meg. A Műegyetem munkatársai az áramlástani szimulációk és összetett matematikai modellek kidolgozásához biztosítják a szakmai hátteret.

Vissza a főoldalra
Vissza a hírekhez

Fotók

dmd group
Diamond Agency
4024 Debrecen, Nap utca 16.

+36-52-536-639
+36-20-933-9619

Írj nekünk!
hello@diamondagency.hu

Bemutatkozó anyagunk
letöltéshez kattintson ide!

Hívj, írj, hogy segíthessünk
+36 20 933 9619
légy a partnerünk!

2019 (c) Minden jog fenntartva. DMD - A kommunikáció élvonalában!
Adatvédelmi nyilatkozat