

dmd group
Diamond Agency
4024 Debrecen, Nap utca 16.


+36-52-536-639
+36-20-933-9619
Perceken múlhat az élet - Stroke Világnapja 2020
Világszerte évente 15 millió ember esik a stroke áldozatául, ugyanakkor minden hatodik percben meghal egy ember szélütés következtében. A gutaütés nem válogat, a legváratlanabb pillanatban csap le.
A Stroke Világnapja alkalmából az agyi érkatasztrófák gyakoriságára, a szélütés megelőzésének fontosságára, valamint a stroke tüneteinek észlelése esetén az azonnali mentőhívás jelentőségére kívánják a világ minden táján szakemberek felhívni a figyelmet.
A WHO szerint az elkövetkezendő években a szívbetegségek és a stroke lesznek világszerte a vezető okok, úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű események száma évi 1,4 millióról 20 millió fölé fog emelkedni.
Magyarországon évente 50 ezren kapnak szélütést, mintegy 12 ezren halnak meg stroke következtében. A szélütés nemcsak az idősek betegsége, sajnos minden negyedik ember 60 év alatti, sőt a betegek mintegy 3 százaléka 30 évnél is fiatalabb. A túlélők 22%-a járásképtelen, többen kerekesszékbe is kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes saját magáról gondoskodni, ugyanakkor ötödük komoly beszédzavarral küzd.
A betegség nem új keletű: Mátyás Király hadvezérénél Kinizsi Pálnál –például egy malomkő megemelése indította el a stroke-ot, de Wilson amerikai elnök, Roosevelt vagy éppen Lenin bele is haltak a szélütésbe.
A stroke ugyanakkor kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. Nagyon fontos, hogy a beteg 4,5 órán belül kórházba kerüljön, ugyanis ennyi idő áll a szakemberek rendelkezésére az életmentő vérrögoldó eljárás megkezdéséig. A Társaság arra kér mindenkit, hogy amint a stroke tüneteit észlelik, azonnal hívjanak mentőt, hiszen minél hamarabb megtörténik a kezelés, annál nagyobb az esély a teljes felépülésre. Kezelés nélkül óránként 700 kilométer idegpálya megy tönkre és 3,6 évvel rövidül az élet.
A szélütésre figyelmeztető jel lehet az átmeneti beszédmegértési- és szóformálási nehézség, látászavar, kettős látás, látótérkiesés, féloldali végtaggyengeség, valamelyik arc- vagy testfél néhány percig tartó zsibbadása, szédülés, hirtelen fellépő eszméletvesztés .
A tünetek lehetnek múló jellegűek vagy maradandóak, és együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak. Akár már egyetlen jel megléte is figyelmeztethet a stroke kialakulására. Senkit ne tévesszen meg, ha a tünetek gyors javulást mutatnak, mert visszatérhetnek, és végleges bénulássá súlyosbodhatnak.
Az agy vér-, oxigén- és tápanyagigénye óriási, energiatartalékai szinte nincsenek. Ha a vérellátási zavar néhány óránál hosszabb ideig tart, az agyszövet elpusztul. Ujjbegynyi izom- vagy májszövet pusztulása lényeges következményekkel nem jár, hasonló mennyiségű agyszövet elvesztése azonban beszédképtelenséget vagy valamelyik testfél bénulását okozhatja.
A beteg ilyenkor elfelejt olvasni, számolni, máskor képtelen a szöveget megérteni. Hall, de nem ért, olvas, de a szóképek olyanok, mintha ismeretlen nyelven íródtak volna.
Néha elfelejti, hogyan kell öltözni, késsel-villával enni, saját lakásában nem tud tájékozódni, képtelen a beszélgető partner arcmimikáját felismerni. Nem tudja eldönteni, a partner sír vagy nevet. A mimika által közvetített információ elvész.
Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a megelőzési lehetőségekkel, illetve a betegség tüneteivel. Nemcsak a Stroke világnapján, hanem az év mindennapján szerte a világon szeretnének felhívni az emberek figyelmét a megelőzés lehetősségeire, stroke veszélyeire, valamint az időablak jelentőségére.
dmd group
Diamond Agency
4024 Debrecen, Nap utca 16.
+36-52-536-639
+36-20-933-9619
2019 (c) Minden jog fenntartva. DMD - A kommunikáció élvonalában!
Adatvédelmi nyilatkozat